tag:blogger.com,1999:blog-21905816499262490822024-02-08T06:59:22.311-08:00PepitaLiliomSzerepjátszóUnknownnoreply@blogger.comBlogger88125tag:blogger.com,1999:blog-2190581649926249082.post-53955626892278753412014-05-04T01:18:00.003-07:002014-05-04T01:18:43.309-07:00turbócsigaHa előkerül valaki a múltból, aki valamikor kívánatos volt, az azért rendesen fel tudja turbózni még most is az életet.<br />
Igen, a szexuális életet is.Unknownnoreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-2190581649926249082.post-74137762003175490132014-04-03T16:43:00.000-07:002014-04-25T11:17:32.875-07:00mifaszvan<p>Gyerekek, most rohadtul nem tudom, mi legyen.<br/>Hol olvastok szívesebben, a blogponthun, vagy a blogspoton?<br/>Nekem a blogspot belakottabb, de ha nektek jobb a bloghu, akkor odaviszem a blogot.<br/>Én soklaki vagyok, megyek oda olvasni, ahol ti vagytok. </p>Unknownnoreply@blogger.com1tag:blogger.com,1999:blog-2190581649926249082.post-44807984316959509662014-03-06T12:40:00.000-08:002014-04-25T11:17:32.892-07:00Bot :)<p>Már majdnem elfelejtettem, hogy van itt egy ilyen. Ma valamiért eszembe jutott.<br/>Köszönöm Bot, hogy neked már hamarabb és jól is esett, hogy írtál. Nem tudom, mióta szünetel a blogod, de láncreakcióban persze ez is feltűnt :)<br/></p><p><br/>Vagyok, csak nem megy mostanság az írás, és nem is vagyok annyira magam alatt szerencsére. Pedig valahogy, ha jól belegondolok, semmi nem lett jobb.<br/>Talán csak én. Vagyis a hozzáállásom. :P </p>Unknownnoreply@blogger.com4tag:blogger.com,1999:blog-2190581649926249082.post-84916721374807428812012-11-11T06:35:00.000-08:002014-04-25T11:17:32.931-07:00Felnőttnek lenni<p>Most olvasom Popper Péter azonos című könyvét, és rátaláltam egy fontos állapot megfogalmazására:<br/></p><p><br/>"A magánytól való félelem jellemzi az infantilis emberek párválasztását. Erre főleg olyankor kerül sor, amikor szeretnének elszakadni a szülői háztól, de nem viselik el az egyedüllétet. Tehát gyorsan megházasodnak. Párválasztásuk mindig szélsőséges: vagy náluk is jóval infantilisabbat választanak, aki mellett ők lehetnek az „oroszlán”, a támasz. Vagy pedig apás-anyás partnert keresnek, aki elég biztonságot nyújt gyermeki életstílusuk folytatásához. Végül mindkét kapcsolatforma jól működhet, egy feltétellel, ha a biztonságot kereső nem nő fel, mondjuk, egy új, egy másik szerelemben vagy pszichoterápia hatására. Akkor az infantilis választáson alapuló kapcsolatok legtöbbször tönkremennek, hiszen megerősödik az igény szimmetrikus kapcsolatokra."<br/></p><p><br/>Én tudom, hogy elsősorban azért mentem a férjemhez, hogy kiszabadulhassak otthonról. Azt is tudom, hogy azért hozzá (azon túl, hogy éppen együtt jártunk), mert pontosan olyan erősnek és okosnak tartottam, mint aput. Félreértés ne essék, a szeretet is jelen volt erősen.<br/>De (talán sajnos) pont én éreztem úgy néhány évvel ezelőtt, hogy javíthatna a kapcsolatunkon, ha pszichoterápiára járnék, mert segítene, hogy megértsem őt és megértessem magam vele.<br/></p><p><br/>Persze a helyzet nem ennyire egyértelmű. Bizonyos szituációkban én voltam az infantilis fél és ő az erős, máskor pedig pont fordítva.<br/>Azt viszont tanúsíthatom, a "felnövés", az érés folyamata egyszerre hozza mindkét helyzet változását:<br/>-már nem akarok olyan szintű támaszt, mert rámtelepedésnek érzem, és<br/>-már nem vállalok "oroszlán"részt, mert felnőttel élek és nem kívánom nevelni valahanyadik gyermekemként.<br/></p><p><br/>A jelenlegi helyzeteet talán patthelyzetként tudnám meghatározni. De olyan patt ez, ami, úgy néz ki, csak engem zavar.<br/></p>Unknownnoreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-2190581649926249082.post-1011696919925508312012-07-22T05:37:00.000-07:002014-04-25T11:17:32.940-07:00Hal<p><p align="center"><img src="http://pepitaliliom.blog.hu/media/image/2012-07-22/6086924/h-hazassag_sanyi.jpg" border="0" align="center"></p><br/>És az ember az utolsó perc utánig képes reménykedni benne, hogy az övé "-áli" és nem "-ott".<br/></p>Unknownnoreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-2190581649926249082.post-13491056647421868292012-04-21T06:47:00.000-07:002014-04-25T11:17:32.979-07:00Mr. Tökéletes<p>Gondold végig, (meddig) akarnál olyan férfi mellett élni, aki belső jellemvonásait tekintve maga a tökéletesség: szuper apa, óriási teherbírású munkaerő, remek főnök, jó barát, a társaság humorközpontja, gyengék gyámolítója, mindenki kedves nagybácsija.<br/>És ezt nem csak a környezeted, hanem ő is teljesen így gondolja.<br/>Úgy látszik, ezt a tökéletességet csak én nem veszem észre, meg a lepofozott macskák.<br/></p><p><br/>Mostanában megint sokszor nem akarok vele élni.<br/>De valószínűleg még 20 év múlva is vele fogok.</p>Unknownnoreply@blogger.com4tag:blogger.com,1999:blog-2190581649926249082.post-80139314302564829952012-04-04T13:17:00.000-07:002014-04-25T11:17:33.024-07:00csokinarancsmandula<p>Csokialapon vágott mandula, narancsos karamell öntettel.<br/>Akárki akármit mond, aki ilyet hoz nekem, rendes ember...<br/></p><p><br/>Eegen, piperkőc, izommanó, körülményes, értetlenkedő, meg ilyenek.<br/>De eddig ő az egyetlen a munkahelyemen, aki ilyen formán gondolt rám.<br/>Nem baj, ha nem nőként szeret, mert ha úgy lenne, nem tudnám viszonozni. De baráti gesztusnak kedves és megható</p>Unknownnoreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-2190581649926249082.post-46174583018289870732012-03-17T15:51:00.000-07:002014-04-25T11:17:33.063-07:00Mindennek megvan a sora<p>Ma megleptelek, tudom, amikor rád szóltam.<br/>Pedig jó "kislány" voltam, nem balhéztam sem idegenek, sem ismerősök előtt.<br/>De nagyon szilárdan tartom magam ahhoz, amit akkor mondtam és kértem: tartsd tiszteletben, ha beszélgetek valakivel.<br/>Nem csak neked fontosak a kapcsolatok, hanem nekem is. És magasról teszek rá, hogy neked valami/valaki a cég szempontjából fontos-e, ha<br/>1, én kezdtem a beszélgetést<br/>2, én vagyok a "régebbi" ismerős,<br/>3, nekem emberileg fontos a beszélgetés fenntartása.<br/>Légy szíves várd ki a sorod. Én is vártam sok-sok évig, hogy szóhoz jussak melletted.<br/>Az pedig nagyon gyenge védekezés, hogy nem tudtad, miről volt szó.<br/>Nem tudtad, mert annyi fáradságot sem vettél, hogy a közbevágásod előtt belehallgass a beszélgetésünkbe.<br/>Ez nem az első eset volt, de most betelt az a bizonyos pohár.<br/></p><p><br/>És boldog vagyok, hogy mindezt harag, sértődés, és fölösleges indulatok nélkül, azt hiszem elég tárgyilagosan tudtam elmondani neked.<br/>Persze, hogy mennyire veszed komolyan, az majd kiderül. Remélem, átment az üzenet. </p>Unknownnoreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-2190581649926249082.post-58711284504859717092012-03-16T15:37:00.000-07:002014-04-25T11:17:33.071-07:00félelem<p>Hogy tényleg meg kellene engednem?<br/>Nekem?<br/>Neki?<br/>De miért pont azt?<br/>Félek.<br/></p><p><br/>De életnek és halálnak nem vagyunk urai. És ezt KELL észben tartanom.</p>Unknownnoreply@blogger.com3tag:blogger.com,1999:blog-2190581649926249082.post-43380987156519363522011-10-12T12:29:00.000-07:002014-04-25T11:17:33.139-07:00Mások rólad alkotott véleménye nem kell, hogy a te valóságoddá váljon!<p>Volt egy kis privátos levelezgetés, és az utolsó kérdése olyan sok dolgot felvetett, hogy nem tudom postázni, mert idekívánkozik.<br/>A dolog lényege a mintaházasságosdi, annak álságossága, frusztráló hatása, meg ilyen "tök hétköznapi" dolgok.<br/></p><p><br/>Nos, attól függ, mit nevezünk álságos helyzetnek.<br/>Hogy sokaknak példaházasság a miénk, én pedig tudom, hogy nem az?<br/>Ez a része nem zavar. Mindenki magának alkot véleményt a dolgokról. Ha valaki azt gondolja, a miénk minta, annak legyen az, már nem harcolok ellene.<br/>Ezek az emberek nem akarnak a mélyére látni a dolognak és azt hiszem, nagyon naivak is. Illetve nagyon azt akarják hinni, hogy van mintaházasság, hiszen lámlám ők ismernek is olyat (minket. haha.).<br/>Ez azért hülyeség, mert ebből sokan maguknak is felállítanak egy mércét, hiszen, ha XY meg tudja csinálni, akkor ők is. Ez viszont olyan teljesítmény és toleranciakényszert szül, amit nagyon nehéz kiborulás nélkül végigcsinálni, az őszinteséget pedig végképp nélkülözi.<br/>Egy ideig azt gondoltam, ezt, vagy azt nem tehetem meg, hiszen nem nézik ki belőlem, engem mintafeleségnek tartanak, ésatöbbi. Aztán rájöttem, az, hogy más mit gondol rólam, esetleg később úgy gondolja, hogy félreismert, az csak az ő maga problémkája, nekem ahhoz nincs közöm. És itt jön a képbe a címbe idézett mondás (idézet Les Brown-tól).<br/>Nehogy már azért, amit mások (be)képzelnek rólam, nekem meg kelljen változtatnom a véleményem, az életem, a szeretetem, vagy éppen bele kelljen süppednem valami általam már elfogadhatatlanba. Ráadásul még érezzem is rosszul magam, mert szegényekben szétromboltam egy idealizált képet (magamról).<br/></p><p><br/>Maga a helyzet nekem álságos-e?<br/>Nem, mert nem szükséges, hogy megjátsszuk magunkat.<br/>Én nagyon sokáig borzasztóan magasra tettem a férjem, jócskán magam fölé helyeztem. Neki ez valószínűleg kellemes volt, nekem egyre megalázóbb, fájdalmasabb. Tettem mindezt úgy, hogy soha nem kérte tőlem, soha nem akart ténylegesen uralkodni felettem (attól eltekintve, hogy valóban alfahím). Én hagytam, hogy megtegye.<br/>Talán időben (robbanáspont előtt) észbe kaptam és segítséget kértem, hogy a saját önértékelésem a helyére kerüljön. Azóta időnként kicsit nagyobb a hangerő itthon, viszont nem érzem úgy, hogy belepusztulok, rámegyek egészségileg az igazságtalanságokra.<br/>Persze van egy csomó dolog, ami miatt nem szólok, mert egyszerűen némi mérlegelés után úgy ítélem, hogy nem vita-, veszekedés erejű a probléma. Konkrétan nem térül meg a belefektetett energia.<br/>Mondjuk azért, mert ismerem magunkat annyira, hogy tudom, nem fog változni a veszekedéstől semmi, vagy ismerem a külső körülményeket (gazdasági, pénzügyi helyzetet), és tudom, maga a probléma sem belőlünk fakad.<br/>Ráadásul a házasságunkban még van szeretet, és fontos kapcsolódási pontok.<br/>Például a gyerekek, akiknek az érdeke igenis azt kívánja, hogy mi együtt maradjunk. Mert együtt tudjuk előteremteni a piszkos anyagiakat, hogy jó helyen tanulhassanak, mert együtt tudjuk normális értékrenddel terelgetni őket, mert most kamaszok és minden egyéb elképzelés ellenére szerintünk kell nekik az apa és az anyakép. Ráadásul nem esik nehezünkre megadni ezt nekik, mert a házasságunk van annyira jó, hogy nem áldozat és nem veszteség együtt maradnunk.<br/></p><p><br/>Azt is gondolom, hogy az, hogy a nagy többség nem tudja hogyan élünk, az nem képmutatás részünkről. Sem a férjem, sem én nem szoktuk "utcára" vinni, kikiabálni a sérelmeinket, igyekszünk megoldani otthon.<br/>Sokan gondolják, hogy amit nem látnak, nem hallanak, az nincs. Akiről nem pletykálnak, az példásan él. Ráadásul a XXI. században 20 év hosszú házasság már igen nagy "teljesítmény".<br/>Pedig, ha olvasol régebben, akkor ebből a blogból is látszik, hogy nem feltétlenül fehér az, ami nem fekete. %wink%<br/></p><p></p>Unknownnoreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-2190581649926249082.post-57664050740698539692011-10-06T13:01:00.000-07:002014-04-25T11:17:33.146-07:00Hazajön<p>Azt mondtam, csak kell, hogy tudjam, hogy hazajön. Mert akkor van mihez igazodni, van mire számítani.<br/>De most nem tudom.<br/>illetve tudom, hogy hazajön, de nem tudom, hogy MIKOR.<br/>Úgy volt, hogy tegnap.<br/>Aztán úgy, hogy ma.<br/>Most este 8 van.<br/>És ma nem tudom, hogy az a ma nem holnap lesz-e.<br/>Persze holnap is egy MA lesz. :S</p>Unknownnoreply@blogger.com2tag:blogger.com,1999:blog-2190581649926249082.post-43077384172825656152011-09-23T14:54:00.000-07:002014-04-25T11:17:33.186-07:00<p>A fény csak ürügy... </p>Unknownnoreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-2190581649926249082.post-74675290537178301382011-09-21T01:54:00.000-07:002014-04-25T11:17:33.194-07:00Tartozás<p>Néha szeretnék kimaradni ebből-abból. De nem lehet.<br/>Valahogy utánam nyúl a felelősség, ha elfelejti anyósom születésnapját, mint ahogy belém kapaszkodik, ha ünnepre kell ajándékot venni.<br/>És valahogy berzenkedek és morgok, mégsem tudom lefejteni magamról a tartozás érzését.<br/>Nem pénzbeli adósság ez, hanem az összetartozás érzésének egyik megjelenése.<br/>Amikor ki kell, hogy egészítsük egyymást.<br/></p><p><br/>Ugyanakkor kivédhetetlenül idegesít, hogy <i>ennyire</i> nem figyel, <i>ennyire</i> nem érdekli, <i>ennyire</i> romantikátlan.<br/>Nem ezen a földön jár, az biztos.<br/>Hoz nekem kenyeret, mert beteg vagyok és nem bírok mozdulni sem, végig üli velem a 2 órát az orvosi váróban, de nem nézi meg a gyerekek háziját, nem csinál egy bögre teát sem.<br/>Fura ez a kettősség. Valahol logikátlan.<br/></p>Unknownnoreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-2190581649926249082.post-19246611222558789642011-09-16T13:33:00.000-07:002014-04-25T11:17:33.234-07:00Hogy mi van?<p>Hát tényleg kacsolatfüggő vagyok. :)<br/>Itt vagyok mellette, hónapok óta szex nélkül, egyszerűen csak azért mert szeretek vele lenni. Tulajdonképpen nem is kívánom. Nem vágyom az érintését, a csókját, de nem alszom, amíg haza nem ér, nem jó ha nem itthon alszik.<br/>Ugyanakkor elfogadom, hogy más a társasága, másokkal jár buliba. Furcsa ez, valahogy olyan <i>nemnormális</i> párkapcsolat. Olyan, mintha inkább távkapcsolat lenne.<br/>A pszichológusom többször megkérdezte, hogy szerintem meg vagyok-e csalva. Nos, szerintem nem. De, hogy ő hogy bírja, arról halványlila füttyöm sincs.<br/>Ja, és ha igaza van és megcsal, akkor mi van. Oka vagyok én is legalább 50%-ban.<br/>De mit tegyek, ha én kényszerítés nélkül elfogadom, ami van?<br/></p><p><br/>a múltkor mondta egy ifjonc (nálam egy tizessel simán fiatalabb) a munkahelyen, hogy persze, hogy szép a lányom, volt kitől örökölnie. Én meg majdnem belepirultam :O<br/>Régen hallottam már ezt hihetően, hihetőnek. </p>Unknownnoreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-2190581649926249082.post-7381469010069015542010-10-08T15:04:00.000-07:002014-04-25T11:17:33.243-07:00Mivan?<p>Az orrom elé nyit egy oldalt egy általam nem kedvelt hírportálon (sose higgy annak a híroldalnak, ami állandóan bizonygatja, hogy objektív és független, mert vagy "ő" nem az, vagy az olvasói).<br/>Ami benne van, nekem rosszindulatú és szükségtelen, valamint nem kissé uszítós is, éppen a vörösiszap tragédia kapcsán, mintha nem lenne elég bajunk.<br/>Kérdi, mit gondolok róla? (Igazából nem tudom, mifasznak kérdezi, ama portál kapcsán kb. 95%-ban nem egyezünk.)<br/>Elmondom, talán kicsit indulatosabban.<br/>Aztán megállít, és közli, hogy túllihegem, és ő csak egy cikket mutatott nekem, és hagyjam már abba.<br/></p><p><br/>Ja, tehát inkább nem kíváncsi a véleményemre, mert hosszabb, mint ahogy ő szeretné, nem vagyok hajlandó <i>azon</i> felháborodni, amin ő szeretné, úgyhogy inkább fejezzem be.<br/>Jó.<br/></p><p><br/>A pszichológusom meg azt mondja, maradok mellette, mert kapcsolatfüggő vagyok.<br/>Ilyenkor kételkedem.<br/></p><p></p>Unknownnoreply@blogger.com4tag:blogger.com,1999:blog-2190581649926249082.post-85556980237541378472010-07-09T14:43:00.000-07:002014-04-25T11:17:33.290-07:00Kicsit kibújva<p>Kicsit kibújok a mindent leplező álcagúnyámból, és akkor hirtelen nőnek néznek.<br/>Én pedig élvezem, lubickolok benne. Igen, talán éppen ettől féltem. Hogy szeretni fogom a megjegyzéseket, a kedves szavakat, vagy éppen a lájtos pimaszkodást.<br/>Van az a köszönés, amire talán a legkevésbé helyes reakció, hogy nedves lesz a bugyim.<br/>Pedig de.<br/>Még jó, hogy csak a férfiakon látszik egyértelműen a vágy.</p>Unknownnoreply@blogger.com3tag:blogger.com,1999:blog-2190581649926249082.post-32308492461392666512010-04-23T14:23:00.000-07:002014-04-25T11:17:33.324-07:00jól<p>Számomra teljesen élesen érzékelhetően egy nevetős beszélgetés közben emelni kezdte a karját, hogy átöleljen. Nem láthatta, hogy észrevettem.<br/>Annyira önkéntelen volt a mozdulat, és annyira tudatos a lefékezése.<br/>Nem is történhet ez másképp egy munkahelyen.<br/> Jól érem magam, NŐnek érzem magam, ha dicsér, ha kér, ha megköszön valami apróságot.<br/>...<br/>...<br/>Arra pedig nagyon vigyázok, hogy az a másik ne vegye észre, hogy milyen álmaimban vált társammá. És érdekes, hogy mellette is Nőnek érzem magam.<br/>...<br/>...<br/>Pedig nem vagyok más, mint voltam. Ugyanaz a félénk-erős, kicsit tökéletlen (szerintem duci) én-képű emberpéldány, mint voltam.<br/>---<br/>---<br/>De itthon miért nem érzem magam még nőnek sem, nemhogy NŐ-nek?<br/>És én miért nem látom már FÉRFI-nak, aki mellettem áll közel XX éve?<br/>---<br/>---<br/>Bennem van a hiba, vagy a világom változott meg?</p>Unknownnoreply@blogger.com7tag:blogger.com,1999:blog-2190581649926249082.post-77799857205736475242010-04-12T12:45:00.000-07:002014-04-25T11:17:33.379-07:00Csak ülök és...<p>gyűjtöm a bátorságot, hogy írjak egy e-mailt a 2. legkedvesebb pszichológusnak, akit ismerek.<br/>Mert ha írok, akkor valami végérvényesen elkezdődik (vagy éppen véget ér).<br/>Nem akarok én állandóan oda járni, ezért is félek elkezdeni. Hogy majd olyan lesz mint a fogorvos. Akit, ha egyszer beengedsz a szádba, akkor hónapokig matatni fog benne.<br/>Pedig ezt rendbe kellene tenni végre magamban, aztán vele.<br/></p><p><br/>(nos, ezt a bejegyzést 19.45-kor írtam. Azóta 20.05 lett, és megírtam No.2-nek a segélykérő e-mailt. Mert mégiscsak én vagyok a bátor tintanyúl)</p>Unknownnoreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-2190581649926249082.post-40199678190530085062010-03-26T13:40:00.000-07:002014-04-25T11:17:33.387-07:00Baby<p>Miért nem csodálkozom, hogy a férjem csak az orrát húzza erre a zenére?<br/></p><p><br/><object width="320" height="265"><param name="movie" value="http://www.youtube.com/v/hPod6QDrIrU&hl=en_US&fs=1&rel=0"></param><param name="allowFullScreen" value="true"></param><param name="allowscriptaccess" value="always"></param><embed src="http://www.youtube.com/v/hPod6QDrIrU&hl=en_US&fs=1&rel=0" type="application/x-shockwave-flash" allowscriptaccess="always" allowfullscreen="true" width="320" height="265"></embed></object><br/></p><p><br/>Ha nem csodálkozom, miért fáj mégis?<br/>Miért van, hogy meg van győződve arról, hogy semmi panaszra nem lehet okom mellette?</p>Unknownnoreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-2190581649926249082.post-66842389208192087272010-02-11T11:03:00.000-08:002014-04-25T11:17:33.426-07:00Paff, a bűvös<p>Igazából egy balfék vagyok.<br/></p><p><br/>Jöttem - mentem ma a munkahelyemen, csak úgy, ahogy szoktam, közben beszélgettem, csak úgy, ahogy szoktam, meg odaszóltak a "fiúk" hülyéskedve, ahogy szoktak. Szóval minden cégvezetői hülyeség ellenére jól éreztem / éreztük magunkat.<br/>És csak úgy hirtelen eszembe jutott, hogy a férjemnek milyen régóta nem jut már ebből. Abból, hogy állandó munkatársak, közösség, haverok vegyék körül. Hiszen évek óta a saját cégét építi, szinte egyedül, és még az egyetlen, igaznak gondolt barátjában is csalódott nem is olyan régen.<br/>Nincs közösség. Ma itt dolgozik, holnap ott, nem lehet tudni, hány hónapnak kell eltelnie, míg egy arcot újra láthat, akármilyen szimpatikus is neki.<br/>Ráadásul különböző (mondvacsinált? valós?) okok miatt én sem viselkedem vele túl barátságosan az utóbbi időben.<br/>Eszembe jutott, hogy ő tulajdonképpen olyan, mint Paff a bűvös sárkány. Lehet akármilyen kedves, közvetlen, gyorsan kapcsolatokat teremtő, a mindennapi, helyi társaságot ez nem nagyon helyettesíti.<br/></p><p><br/>Elszégyelltem magam.<br/>Ráadásul ma megint elutazott munka miatt és majd csak holnap, vagy holnapután jön haza. Úgyhogy vettem neki Balaton szeletet, meg nápolyit, meg almát, hogy vigye magával. Tudom, hogy ezeket szereti. Olyan régen jutott már ez így eszembe...</p>Unknownnoreply@blogger.com1tag:blogger.com,1999:blog-2190581649926249082.post-9393405404638188272010-01-22T10:39:00.000-08:002014-04-25T11:17:33.443-07:00Jön a tavasz?<p>Persze szerintem csak azt fényképezte le, hogy saras a kiscsizmám. Vagy azt, hogy csapzott kutya a hajam így pénteken délután. De az is lehet, hogy otthon fogja majd megnézni alaposabban, hogy tényleg jól látja-e napközben, hogy híztam valamennyit.<br/>Persze. %rolleyes%<br/></p><p><br/>Csak tudnám, hogy akkor miért mosolyog, vidámkodik, bombáz "nagyon fontos" kérdésekkel?<br/></p><p><br/>Színtiszta kémia ez kéremszépen.<br/>Mert mondjuk nem is az esetem.<br/>Mégis endorfin-dopping</p>Unknownnoreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-2190581649926249082.post-11214824026940126022010-01-05T12:24:00.000-08:002014-04-25T11:17:33.482-07:00Megoldóképlet<p>Közel 2 méteres és sokszor mégis azt gondolom, hogy fél. Fél elválni a saját megoldóképletétől. Az olyan fészekmeleget ad neki. Biztosan úgy gondolja, hogy eddig bevált.<br/></p><p><br/>Képzeld azt, hogy van egy stabil ember, aki matekos aggyal gondolkodik és él. Ugyanez az ember sokszor teljesen otthonosan mozog az intuíciók, pszichoterápiák, a lélek világában.<br/>Amikor másnak kell segítenie.<br/>Viszont, ha önmagáról van szó vagy a családi kapcsolatairól, akkor nagyon kettős a reakciója. Egy bizonyos szintig teljesen kommunikatív és elemzős, de ha egy hajszálnyival is tovább lépnék, azonnal hárítani kezd és "magára húzza" a megszokott kis megoldás-sablont. Emiatt szó sem lehet róla, hogy saját magának kérjen segítséget.<br/>Talán úgy gondolja, azzal gyengébb lenne.<br/>Nem tudok mit kezdeni vele, amíg azt mondja, tudja, hogy vannak gondjai, de neki nincs <i>ideje</i> végiggondolni, nincs <i>ideje</i> ezzel foglalkozni.<br/></p><p><br/>Mi a kotlát lehet ilyenkor csinálni? Végül is felnőtt ember és nem kényszeríthetem semmire. Szeret a maga módján és én is szeretem a magam módján. Ez nem azt jelenti, hogy rosszul, csak néha nem úgy, ahogy a másik szeretné. Néha én kínálom őt eperrel, pedig tudhatnám, hogy a halat szereti, máskor ő visz tömegbe, pedig én a csendesebb helyeket kedvelem. :)</p>Unknownnoreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-2190581649926249082.post-25855752825283755802009-10-25T14:17:00.000-07:002014-04-25T11:17:33.492-07:00más, mint hitte<p>Aki szub,az nem mindig szub. Van aki kifejezetten domináns, csak valamiért szüksége van arra, hogy néha szubként viselkedhessen.<br/>Annak pedig nagyon nehéz, aki amúgy nem domináns, de mégis eljátsza ezt a szerepet, hogy az, aki egyébként domináns, egy kicsit szub lehessen.<br/>Nehéz valakivel elfogadtatni, hogy másabb, mint aminek eddig hitte magát.<br/>Nincs egyensúly.<br/>Keresni kell.<br/>Van egyensúly.<br/>Csak ahhoz fel kell nőlnöm.<br/>Pedig olyan jól elnavigáltam volna ebben, ami most van.<br/>Meg kellene tenni, mert talán itt az ideje.<br/>Talán nem késő.<br/>De most akkor mégiscsak domináns lennék?<br/>Én is?</p>Unknownnoreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-2190581649926249082.post-61367141624915704442009-10-15T13:39:00.000-07:002014-04-25T11:17:33.530-07:00érzelem<p>Időnként azt gondolom, végtelenül gonosz vagyok.<br/>Mert Ő szeret, mindenkinek szeretettel beszél rólam, úgy emleget.<br/>Közös életünk jelenlegi szakaszában Ő az, aki jobban szeret. De én ettől egyáltalán nem érzem jól magam. Mert könnyen lehet, hogy vissza tudnék szeretni bele.<br/>Csak éppen ő nem úgy szeret, ahogy én szeretném.<br/>És így majdnem mindegy, hogy mennyire nagyon.<br/>Én pedig határozottan drámát érzek.<br/>Mert jó ember.<br/>De az én jó emberem-e?<br/>Vajon én vagyok-e neki a jó ember?</p>Unknownnoreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-2190581649926249082.post-52415926014834545802009-10-01T11:22:00.000-07:002014-04-25T11:17:33.540-07:00"nem mese ez gyermek"<p>Úgy teszek, mintha nem érdekelne, mintha nem követelne helyet az álmaimban.<br/>És úgy is teszek, mintha minden rendben lenne, mintha nem vágynék néha valami egészen másra.<br/>Játszom, mert nem tudom elképzelni, hogy az egyik komolyan számításba (és az ágyamba) jöhetne, és azt sem, hogy a másik kilépjen az életemből (és az ágyamból).<br/></p><p><br/>Talán nem is játszom.<br/>Egyszerűen csak élek.</p>Unknownnoreply@blogger.com0