Hal

És az ember az utolsó perc utánig képes reménykedni benne, hogy az övé "-áli" és nem "-ott".

Mr. Tökéletes

Gondold végig, (meddig) akarnál olyan férfi mellett élni, aki belső jellemvonásait tekintve maga a tökéletesség: szuper apa, óriási teherbírású munkaerő, remek főnök, jó barát, a társaság humorközpontja, gyengék gyámolítója, mindenki kedves nagybácsija.
És ezt nem csak a környezeted, hanem ő is teljesen így gondolja.
Úgy látszik, ezt a tökéletességet csak én nem veszem észre, meg a lepofozott macskák.

Mostanában megint sokszor nem akarok vele élni.
De valószínűleg még 20 év múlva is vele fogok.

csokinarancsmandula

Csokialapon vágott mandula, narancsos karamell öntettel.
Akárki akármit mond, aki ilyet hoz nekem, rendes ember...

Eegen, piperkőc, izommanó, körülményes, értetlenkedő, meg ilyenek.
De eddig ő az egyetlen a munkahelyemen, aki ilyen formán gondolt rám.
Nem baj, ha nem nőként szeret, mert ha úgy lenne, nem tudnám viszonozni. De baráti gesztusnak kedves és megható

Mindennek megvan a sora

Ma megleptelek, tudom, amikor rád szóltam.
Pedig jó "kislány" voltam, nem balhéztam sem idegenek, sem ismerősök előtt.
De nagyon szilárdan tartom magam ahhoz, amit akkor mondtam és kértem: tartsd tiszteletben, ha beszélgetek valakivel.
Nem csak neked fontosak a kapcsolatok, hanem nekem is. És magasról teszek rá, hogy neked valami/valaki a cég szempontjából fontos-e, ha
1, én kezdtem a beszélgetést
2, én vagyok a "régebbi" ismerős,
3, nekem emberileg fontos a beszélgetés fenntartása.
Légy szíves várd ki a sorod. Én is vártam sok-sok évig, hogy szóhoz jussak melletted.
Az pedig nagyon gyenge védekezés, hogy nem tudtad, miről volt szó.
Nem tudtad, mert annyi fáradságot sem vettél, hogy a közbevágásod előtt belehallgass a beszélgetésünkbe.
Ez nem az első eset volt, de most betelt az a bizonyos pohár.

És boldog vagyok, hogy mindezt harag, sértődés, és fölösleges indulatok nélkül, azt hiszem elég tárgyilagosan tudtam elmondani neked.
Persze, hogy mennyire veszed komolyan, az majd kiderül. Remélem, átment az üzenet.

félelem

Hogy tényleg meg kellene engednem?
Nekem?
Neki?
De miért pont azt?
Félek.

De életnek és halálnak nem vagyunk urai. És ezt KELL észben tartanom.

Mások rólad alkotott véleménye nem kell, hogy a te valóságoddá váljon!

Volt egy kis privátos levelezgetés, és az utolsó kérdése olyan sok dolgot felvetett, hogy nem tudom postázni, mert idekívánkozik.
A dolog lényege a mintaházasságosdi, annak álságossága, frusztráló hatása, meg ilyen "tök hétköznapi" dolgok.

Nos, attól függ, mit nevezünk álságos helyzetnek.
Hogy sokaknak példaházasság a miénk, én pedig tudom, hogy nem az?
Ez a része nem zavar. Mindenki magának alkot véleményt a dolgokról. Ha valaki azt gondolja, a miénk minta, annak legyen az, már nem harcolok ellene.
Ezek az emberek nem akarnak a mélyére látni a dolognak és azt hiszem, nagyon naivak is. Illetve nagyon azt akarják hinni, hogy van mintaházasság, hiszen lámlám ők ismernek is olyat (minket. haha.).
Ez azért hülyeség, mert ebből sokan maguknak is felállítanak egy mércét, hiszen, ha XY meg tudja csinálni, akkor ők is. Ez viszont olyan teljesítmény és toleranciakényszert szül, amit nagyon nehéz kiborulás nélkül végigcsinálni, az őszinteséget pedig végképp nélkülözi.
Egy ideig azt gondoltam, ezt, vagy azt nem tehetem meg, hiszen nem nézik ki belőlem, engem mintafeleségnek tartanak, ésatöbbi. Aztán rájöttem, az, hogy más mit gondol rólam, esetleg később úgy gondolja, hogy félreismert, az csak az ő maga problémkája, nekem ahhoz nincs közöm. És itt jön a képbe a címbe idézett mondás (idézet Les Brown-tól).
Nehogy már azért, amit mások (be)képzelnek rólam, nekem meg kelljen változtatnom a véleményem, az életem, a szeretetem, vagy éppen bele kelljen süppednem valami általam már elfogadhatatlanba. Ráadásul még érezzem is rosszul magam, mert szegényekben szétromboltam egy idealizált képet (magamról).

Maga a helyzet nekem álságos-e?
Nem, mert nem szükséges, hogy megjátsszuk magunkat.
Én nagyon sokáig borzasztóan magasra tettem a férjem, jócskán magam fölé helyeztem. Neki ez valószínűleg kellemes volt, nekem egyre megalázóbb, fájdalmasabb. Tettem mindezt úgy, hogy soha nem kérte tőlem, soha nem akart ténylegesen uralkodni felettem (attól eltekintve, hogy valóban alfahím). Én hagytam, hogy megtegye.
Talán időben (robbanáspont előtt) észbe kaptam és segítséget kértem, hogy a saját önértékelésem a helyére kerüljön. Azóta időnként kicsit nagyobb a hangerő itthon, viszont nem érzem úgy, hogy belepusztulok, rámegyek egészségileg az igazságtalanságokra.
Persze van egy csomó dolog, ami miatt nem szólok, mert egyszerűen némi mérlegelés után úgy ítélem, hogy nem vita-, veszekedés erejű a probléma. Konkrétan nem térül meg a belefektetett energia.
Mondjuk azért, mert ismerem magunkat annyira, hogy tudom, nem fog változni a veszekedéstől semmi, vagy ismerem a külső körülményeket (gazdasági, pénzügyi helyzetet), és tudom, maga a probléma sem belőlünk fakad.
Ráadásul a házasságunkban még van szeretet, és fontos kapcsolódási pontok.
Például a gyerekek, akiknek az érdeke igenis azt kívánja, hogy mi együtt maradjunk. Mert együtt tudjuk előteremteni a piszkos anyagiakat, hogy jó helyen tanulhassanak, mert együtt tudjuk normális értékrenddel terelgetni őket, mert most kamaszok és minden egyéb elképzelés ellenére szerintünk kell nekik az apa és az anyakép. Ráadásul nem esik nehezünkre megadni ezt nekik, mert a házasságunk van annyira jó, hogy nem áldozat és nem veszteség együtt maradnunk.

Azt is gondolom, hogy az, hogy a nagy többség nem tudja hogyan élünk, az nem képmutatás részünkről. Sem a férjem, sem én nem szoktuk "utcára" vinni, kikiabálni a sérelmeinket, igyekszünk megoldani otthon.
Sokan gondolják, hogy amit nem látnak, nem hallanak, az nincs. Akiről nem pletykálnak, az példásan él. Ráadásul a XXI. században 20 év hosszú házasság már igen nagy "teljesítmény".
Pedig, ha olvasol régebben, akkor ebből a blogból is látszik, hogy nem feltétlenül fehér az, ami nem fekete. %wink%

Hazajön

Azt mondtam, csak kell, hogy tudjam, hogy hazajön. Mert akkor van mihez igazodni, van mire számítani.
De most nem tudom.
illetve tudom, hogy hazajön, de nem tudom, hogy MIKOR.
Úgy volt, hogy tegnap.
Aztán úgy, hogy ma.
Most este 8 van.
És ma nem tudom, hogy az a ma nem holnap lesz-e.
Persze holnap is egy MA lesz. :S