a másik férfi

Minden évben így október környékén eljön az az idő, amikor valahogy más férfi kell, nem az, aki hozzám tartozik. Ilyenkor kiborítóan vágyok más ölelésére, más csókjára, más érintésére.
Évekig szenvedtem ettől, mert sokkolóan hat az érzékeimre (is) ez a "mindenképp mást akarok" folyamat.
Már tudom, hogy valahogy így vagyok kódolva, ez az időszak elkerülhetetlen, óramű pontossággal beköszönt, mint másoknál a téli depresszió.
Tehát ilyenkor kiszemelek magamnak valaki elérhetetlent és legalább tudom, hogy ki szerepel az álmaimban. Aztán szépen elhalkul az egész és lecseng a rohamom.

Egyszer mondjuk nem volt elérhetetlen az álomalak.
El is értem.
Meg is szívtam.
De így sem tudom azt mondani, hogy soha többé...

a-szexuál

Tulajdonképpen rendkívül hiányzik a jó szex. Nekem is megvannak az álmaim, a vágyaim, elég jól tudom, milyen érintéseket, illatot szeretnék.
Leginkább magamnak köszönhetem, hogy nem kapom meg. Nem a mostani énemnek, hanem az évekkel előttinek.
Aki annyira vágyott az ölelésre, hogy végülis mindegy volt, csak a szeretett ember ölelje.
Nos, ölelt.
Leginkább úgy, ahogy ő jónak gondolta. Miután nem volt érzések és figyelem nélküli a "dolog", nem volt ellene kifogásom. Sőt...
Csak az a baj, hogy a kedves meg van győződve arról, hogy ő teljesen jól csinálja a dolgokat. Aztán valahogy ez az egész eltorzult. Az idők teltével leegyszerűsödött a dolog a reggeli kefélések szintjére.
Itt jön a gond.
Amit ő szeret, azt én nem.
Amit én szeretnék, azt nem teszi meg.
Amikor én szeretném, akkor ő fáradt.
Amikor ő szeretné, az a reggeli kefélések szintje.
Szeretném odafigyeléssel, gyengéden, öleléssel, csókokkal. Ehelyett jutnak 5-10 percek reggel. Én megfürödve, ő büdösen, izzadtan.

Csak az a baj, hogy hiába mondom, hiába kérem, hiába szólok, rábólint, kedvesen megért, aztán minden megy tovább, ahogy előtte 2 nappal.
Nem vagyok kétségbeesve.
rájöttem, ennél sokkal rosszabb a helyzet:
leszarom.