gyűjtöm a bátorságot, hogy írjak egy e-mailt a 2. legkedvesebb pszichológusnak, akit ismerek.
Mert ha írok, akkor valami végérvényesen elkezdődik (vagy éppen véget ér).
Nem akarok én állandóan oda járni, ezért is félek elkezdeni. Hogy majd olyan lesz mint a fogorvos. Akit, ha egyszer beengedsz a szádba, akkor hónapokig matatni fog benne.
Pedig ezt rendbe kellene tenni végre magamban, aztán vele.
(nos, ezt a bejegyzést 19.45-kor írtam. Azóta 20.05 lett, és megírtam No.2-nek a segélykérő e-mailt. Mert mégiscsak én vagyok a bátor tintanyúl)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése