Néha szeretnék kimaradni ebből-abból. De nem lehet.
Valahogy utánam nyúl a felelősség, ha elfelejti anyósom születésnapját, mint ahogy belém kapaszkodik, ha ünnepre kell ajándékot venni.
És valahogy berzenkedek és morgok, mégsem tudom lefejteni magamról a tartozás érzését.
Nem pénzbeli adósság ez, hanem az összetartozás érzésének egyik megjelenése.
Amikor ki kell, hogy egészítsük egyymást.
Ugyanakkor kivédhetetlenül idegesít, hogy ennyire nem figyel, ennyire nem érdekli, ennyire romantikátlan.
Nem ezen a földön jár, az biztos.
Hoz nekem kenyeret, mert beteg vagyok és nem bírok mozdulni sem, végig üli velem a 2 órát az orvosi váróban, de nem nézi meg a gyerekek háziját, nem csinál egy bögre teát sem.
Fura ez a kettősség. Valahol logikátlan.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése