Kérdés

Azon gondolkodtam valamelyik nap, hogyha egyszer találkoznánk, talán megkérdezném, Te hogy látod ezt az egészet, miért kerültél ilyen messze tőlem. Azt gondoltam, megkérdezem majd, csak azért, hogy tudjam, máskor mire és hogyan figyeljek, hogy ne hibázzak ekkorát.
De akkor rájöttem, ezt soha nem fogom megkérdezni Tőled.
Mert a legfontosabbat tudom.
Nem fogok hibázni.
Mert soha, senkit nem fogok még egyszer olyan közel engedni a lelkemhez, mint Téged.
Még Téged sem.

Szemhéjad mögött

Amikor szeretkeztünkni akartunk ma délután, elkapott egy furcsa, rossz érzés. Nem néztél rám, hanem lehunytad a szemed. Akkor belémhasított, hogyha most tudnám, milyen film pereg a szemhéjad mögött, kifutnék a világból.
Emiatt aztán el is ment a kedvem az egésztől.
Valamiért neked is.
Látod, mégiscsak vannak titkaink egymás előtt.

Ennyi év után is szerepet játszunk.

Telefon

Van közel 270 ismerősöd (wiw) szerint. Neked mégis az én férjemet kellett felhívni, hogy jajjajj, kirúgtad a pasid, az meg most a jól bevált 'felkötöm magam, ha elhagysz' megoldáshoz fordult.
Egyrészt szánom az ilyen férfia/tlano/kat, másrészt Te is csak kedvesen lehülyézted az én páromat érzelemmentesen, amikor a figyelmetlensége miatt (t.i. beleolvastam 1 mail-etekbe) vége szakadt a beszélgetéseiteknek.
Most akkor mit is akarsz?
Nem vagyok féltékeny, csak amennyire egészséges.
Tulajdonképpen most sem az érdekel, akarsz-e valamit tőle.
Inkább az zavar, hogy amikor az Ő életébe volt gond miattad, nem igazán aggódtál azon, hogy vele mi fog történni de, hogy bajod van rögtön megtalálod és most szintén nem érdekel, hogy neki lehet-e ebből problémája.
Cseszd meg.

Nenevess...

Úgy hívott engem, Nenevess!
Nem tudom miért így, de előzményekre nem is emlékszem, mert előzmények nincsenek.
Csak a vágyra, a nevetésre, a fehér fémlépcsőre, amin ballagtam lefelé amikor hátulról belepuszilt a nyakamba, mintha botlana és azt kérdezte: "ugye nem te vagy a taxisofőrük?" - mert ja, igen, volt velünk még két ember.
Arra, hogy amíg mentem az autója után, eszembe jutott az "országúti randevú" című kétezer éves szám.
A kezére emlékszem, az érintésére, és arra, ahogyan nézett. Meg a bekötőútra, ahová lekanyarodtunk. És a forró motorháztetőre, amire felültem csók, simogatás közben. És emlékszem a mindent értő mozdulatra, harapásra, amikor megérezte, hogy nincs rajtam bugyi.
Persze el ne felejtsem, hangok is voltak. Az övé, az enyém, az erdősávon túl elhaladó autóké.
És persze emlékszem a sok "la petite mort"-ra.
Az elválásra nem emlékszem, nem akarok.

Az álombéli szeretőknek ritkán van arcuk. Neki van.
Arca, hangja, szeme, mosolya, egyénisége.
Neve is van.
Az álombéli randevúk, szeretkezések ritkán képesek ilyen részletes emlék-képekkel túlélni az ébredést. Ez túlélte.
Túlságosan is.

Anyám, az álmok nem hazudnak?

Csak egy szék

Egy szék rengeteget jelent.

Ha hivatalos ügyben mész valahová és téged nem kínálnak székkel, akkor tudhatod, Te ott csak egy gyorsan lerendezendő ügynek számítasz.
Ha belépsz valahová és csak egyetlen szék van, amire a feneked leteheted, akkor készülj, mert biztosan nem a "nyerő pozíziós" helyet kaptad. Könnyen lehet, hogy észreveszed, a másik félnek (direkt nem írok tárgyalópartnert), te csak a sziluettjét látod, mert a háta mögül süt a nap. Téged megvilágít, mi több, elvakít, őt jótékonyan elfedi.
Ha több szék is van, akkor már talán valamivel komolyabban vesznek. A legjobb mégis, ha teljesen tiéd a választás lehetősége. Ne ülj le rögtön az elsőre. Legyen eszed, válassz úgy, hogy te diktálhass, hogy lássák, megfontolt vagy.

A magánéletben is lehet jelentősége a szék által képviselt helynek.
Komoly jelentése volt annak a régebbi világban, hogy ki ül az asztalfőre, ki ül a családfő jobbkezénél, és ki ül a "jobbkéz" jobbkezénél. És az sem volt mindegy, hogyan rendeződik át az ülésrend egy családtag halála, elköltözése után. Mint ahogy az is fontos volt, hogy a ház asszonya, ha egyáltalán leül, üljön mindig legközelebb a tűzhelyhez.

De lehet jelentősége magának a széknek is, mert a székhez kapcsolódhatnak kérések. Mondjuk az, hogy "gyere, ülj erre a székre itt, mellettem". Vagy ez: "kérlek, legalább azt az egy széket hagyd üresen."
Mert ezen kérések tiszteletben tartása jelenti egymás tiszteletben tartását is, az egymásra odafigyelést.

Egy telepakolt széknek is jelentése van.
A múlt héten ezt jelentette: ma sem figyelek rád, nem tartom fontosnak, amit kérsz, esetleg, majd ha lesz kedvem...
És a telepakolt szék látványától, a tiszta ruhás kosárral való kínlódástól az is eszembe jutott, hogy nem akarom így ezt tovább.
Aztán amikor te is rájöttél és bocsánatot kértél, az is eszembe jutott, hogy sokkal jobban szeretlek, mint amennyire az idegesít, hogy a jövő héten megint nem fogom azt a széket üresen találni.

Egyet...

Egyet a barátságodért…
Egyet a segítségedért…
Egyet a szabadszájúságodért…
Egyet a bölcsességedért…
Egyet a mindig közöttünk izzó,
meg nem történt csókunkért.

Őszintén...

Az ember elkezd blogolni, és, mivel sokszor a blogját óvja az ismerősöktől, őszintén ír, már amennyire ezt saját magamutogatás-vágya megengedi. Aztán megismer embereket a blogolon (mondjuk) és kötődni kezd. Így kialakulhatnak újabb barátságok.
Tehát előbb-utóbb azt mondhatja: ismerősök olvassák a blogját. De akkor egyszer észreveszi, hogy már megint nem írhat le mindent, hiszen nem idegen már, nem nyilatkozhat „felelőtlenül”. Főleg igaz ez, ha egy alapjában véve konfliktuskerülő emberről van szó.
Továbbra is marad hát a szerepjátszás, azért, hogy meg ne bántsa ember(nek látszó)társát és meg ne bántsák őt. De így lassan hitelét veszti az egész.

És blogszületésnapom is van.
Őszintén...