Megkedvelni

Egyáltalán nem nevezhető esetemnek. Mindenki, akibe beleszerettem első látásra, vékony volt, izmos. Nekem valahogy ők "jönnek be".
Most sem szerettem bele, sőt elsőre rohadtul nem volt szimpatikus és kismackós is, csak éppen jövöget csendesen, és tutibiztos, hogy nem akar tőlem semmit.
Egyszerűen csak kedves és emberi. Észreveszi, ha jól csinálok valamit, mosolyog, ha hozzám szól, nem zavar ha becéz, pedig azt egyébként utálom.
Ez az egész jól esik.
Egy kicsivel jobban érzem magam, ha valahol a környéken van.

selejtezés

Rengeteg dolog, tárgy, gondolat, esemény nem bír már akkora jelentőséggel az életemben, mint azelőtt. Sok érzelmi függést már leépítettem, rengeteg dolgomat már kiselejteztem.
Nem mindig a funkcionalitás alapján szoktam válogatni, sokszor kizárólag érzelmi alapon. Persze még így is van egy nagy kupacnyi, kivágnivaló gennyes, vagy éppen semleges emlékem.
De van valami, amitől nem szivesen válnék meg.
Amikor ő szeret és én szeretem, és egyszerre van orgazmusunk.
Utána magamhoz térni és hozzá bújni. Na ez a szépkarácsony.
Hogy ismerem már annyira a saját testem és az övét, hogy ismeri már annyira a saját testét és az enyém, hogy ez így lehessen.

a másik férfi

Minden évben így október környékén eljön az az idő, amikor valahogy más férfi kell, nem az, aki hozzám tartozik. Ilyenkor kiborítóan vágyok más ölelésére, más csókjára, más érintésére.
Évekig szenvedtem ettől, mert sokkolóan hat az érzékeimre (is) ez a "mindenképp mást akarok" folyamat.
Már tudom, hogy valahogy így vagyok kódolva, ez az időszak elkerülhetetlen, óramű pontossággal beköszönt, mint másoknál a téli depresszió.
Tehát ilyenkor kiszemelek magamnak valaki elérhetetlent és legalább tudom, hogy ki szerepel az álmaimban. Aztán szépen elhalkul az egész és lecseng a rohamom.

Egyszer mondjuk nem volt elérhetetlen az álomalak.
El is értem.
Meg is szívtam.
De így sem tudom azt mondani, hogy soha többé...

a-szexuál

Tulajdonképpen rendkívül hiányzik a jó szex. Nekem is megvannak az álmaim, a vágyaim, elég jól tudom, milyen érintéseket, illatot szeretnék.
Leginkább magamnak köszönhetem, hogy nem kapom meg. Nem a mostani énemnek, hanem az évekkel előttinek.
Aki annyira vágyott az ölelésre, hogy végülis mindegy volt, csak a szeretett ember ölelje.
Nos, ölelt.
Leginkább úgy, ahogy ő jónak gondolta. Miután nem volt érzések és figyelem nélküli a "dolog", nem volt ellene kifogásom. Sőt...
Csak az a baj, hogy a kedves meg van győződve arról, hogy ő teljesen jól csinálja a dolgokat. Aztán valahogy ez az egész eltorzult. Az idők teltével leegyszerűsödött a dolog a reggeli kefélések szintjére.
Itt jön a gond.
Amit ő szeret, azt én nem.
Amit én szeretnék, azt nem teszi meg.
Amikor én szeretném, akkor ő fáradt.
Amikor ő szeretné, az a reggeli kefélések szintje.
Szeretném odafigyeléssel, gyengéden, öleléssel, csókokkal. Ehelyett jutnak 5-10 percek reggel. Én megfürödve, ő büdösen, izzadtan.

Csak az a baj, hogy hiába mondom, hiába kérem, hiába szólok, rábólint, kedvesen megért, aztán minden megy tovább, ahogy előtte 2 nappal.
Nem vagyok kétségbeesve.
rájöttem, ennél sokkal rosszabb a helyzet:
leszarom.

öröm

Egy ajándéknak (állítólag) örülni, és nem kimutatni az örömöt, az egyik leggonoszabb dolog, amit az ajándékozóval szemben tenni lehet.

Volt néhány szar történés az utóbbi időben, de ez esett most a legrosszabbul.

fontosság

Dale Carnegie Sikerkalauzában van egy példabeszéd arról, hogy, ha meg akarsz nyerni valakit magadnak, akkor azt ne a saját eszközeiddel, hanem a saját eszközeivel tedd. Tehát, ne bélszínre hívd meg, hanem kínáld tejszínhabos eperrel, ha már tudod, hogy ő azt szereti.
De ez nem olyan.
Mert ha azt gondolod, hogy csak megbeszélni lehet a dolgokat, akkor fogod a telefont és tárcsázol (vagy nyomogatod a gombokat). Már, ha fontos volnék.
Nekem igen, fontos voltál, mert az eddigi félreértések ellenére csak megpróbáltam a magam módján kapcsolatba kerülni veled, megértetni-megérteni, mi a helyzet.
Nem sikerült. Biztosan az én hibám is.

tapasz

Tegnap tapasztaltam, ma megfogadtam, holnaptól betartom.
Tényleg, meddig is lehet új évi fogadalmat tenni? %wink%

Furcsa, hogy mennyire fáj, pedig megfogadtam, hogy nem fog. Mert örülök, hogy talál maga köré embereket, társakat, elindul a saját kis útján.
De annak nem örülök, hogy hosszú idő után hazamegy és arra sem méltat, hogy írjon, hogy üzenjen, hogy jelentkezzen. Miközben én szervezem, hogy meglátogathassam, elsőnek kommentelek a blogjába mikor végre posztot ír.
Folyamatosan látom a nyomait új ismerősöknél.
Aztán nálam is megjelenik és odacsap egy kurta, kicsit irigykedősnek tűnő kommentet.
Nem ez az, amit nagy általánosságban barátságnak hívok.
Fáj kurvára.
A tapasztalat megvan, most tapaszt kérek a sebre.