Langyos

Ha van egy szép langyos tó, amiben békében, biztonságban dagonyázol, akkor mások elvárják, hogy csak élvezd a dagonyát és ne nézelődj se a forró szauna, se a hideg zuhany felé.
Meg is indokolják: mások milyen boldogok lennének egy kis langyos dagonyától.
Persze, csak engem nem érdekel a mások boldogsága, másokat sem érdekel az enyém. Talán csak a langyos tavacskát érdekli. De csak úgy langyosan azt is.
Pedig ott van talán kéznyújtásnyira mind a kettő.
Ki kellene lépni zuhanyozni és felfrissülve visszaülni megnyugodni, egyúttal felpezsdíteni a kellemesen meleg biztonságot adó vizet.

Jó a net

No, eddig nem volt net neki.
De mióta van, rajtam gyakorol. ;)
Kép nélküli képeslap, meghívás, msn, levélírás...
És most olyan jó is nekem, meg nem is jó nekem.
Olvasom, válaszolok, segítek, linket küldök, felveszem...
Kezitcsókolom, ölelés lehetne? Csak egy kicsi... egy icipici odabújós... (ejj, de kék az a pad...)

Kék padon

Hosszú-hosszú idő óta végre tegnap éjjel 2 órát tudtunk beszélgetni egy fontos barátommal telefonon. A hiánya miatt is kerestem, és kicsit segítséget is reméltem, hiszen talán Ő ismeri a legmélyebben kedves személyemet.
Meséltem neki róla. Ő pedig azt mondta, tegyem, amit tennem kell. Nem azt mondta, hogy felejtsem el, tegyem ki az életemből, hanem azt mondta, "tedd, amit szeretnél".
Meglepett és nem tudtam helyre tenni az egészet. Mondtam is neki, hogy ő is egy nagy piszok ám (:P), mert én most valami felpofozós, kijózanítós szöveget vártam, sőt: reméltem, nem biztatást.
De azt mondta, hogy aki ennyire csillogó hangon mondja, hogy "nézd, milyen gyönyörű kék az a pad!", azzal csak egyetérteni lehet. Ha csak félgőzzel mondanám, akkor azt válaszolná: gyorsan fesd sötétbarnára.
Így vagyok valahogy. Hogy olyan nagyon kék ez a pad.
Ráadásul még mindig mintha egy szív lenne a támlájába karcolva. ;)

Tudd

Tudod, ha sikerülne a jövő hét, akkor nagyon szeretném elmondani Neked, hogy azért érte meg találkozni veled, mert boldoggá tett, hogy úgy néztél rám, úgy foglalkoztál velem, ahogy én azt egyszer nagyon régen elképzeltem, és ahogy mindig is szerettem volna.
Barátként, emberként, NŐként kezeltél, néztél. Kár, hogy nem ölelhettél.
És nagyon örülök, hogy azt mondtad, már teljesen józanul a telefonba, hogy neked is krvára megérte.

Mert?

Telefonban: "szia Cicamica!"
Na, most vagy azért, mert ott voltak mellette a kollégák, és mást is így hív, vagy azért, mert rímel arra a becenévre, ahogy csakis és kizárólag Ő szólított.
Nem, sajnos nem tud elszabadulni, ha napközben arra járok. Egészen 5 percig így gondolja. Mert mikor búcsúzunk, akkor már kér, mindenképp szóljak előre, mert hátha... és akkor megoldja.
A fenébe.

Megosztás

3. napja összevissza alszok, enni nem nagyon akarok.
De "szerencsére" olyan nincs, hogy az ember élete egyvalamitől boruljon fel. Amikor éppen nem simogat/fájdít a múlt, akkor tipródhatok a jövőn. Ma írtam egy önéletrajzot és üldögélek a motivációs levél felett. Azzal bajban vagyok.
De majd menni fog. Tudom.

Ami jó, hogy bár látszik, hogy szenvedek valami miatt, ez itthon "eladható" a munkahely miatti, élet változás miatti görcsként.
Ami rossz, hogy ez igaz, de fed egy érzelmi hullámot is, ami indokolhatatlan lenne.
Persze az ilyen dolgok nálam mindig valahogy párban voltak.

with

Hívom, kedves, beszélgetős, vigyorgunk, pedig béna vagyok, mondok butaságokat, mint egy pirulós kamasz.
De Ő örül és azt hiszem, bizonytalan, mint én.
Mondom, írtam. Mondja, megpróbál nethez jutni, mert neki nincs. Estére mégis válaszol, és írja, már intézi, hogy legyen. Pedig tudom, másnak, családnak nem. Még szombaton este sem. Vasárnap hajnalban már igen.
Nekem igen.
Meg fogok őrülni.
-Nem akarom, hogy megint eltűnj évekre.
-Nem fogok. De Te se. Mert te sem kerestél.
Tényleg meg fogok őrülni.

De közben lehet, hogy munkám lesz. Meglepetésszerűen. De ahogy rámakadt, nem hagyhatom ki. Legalább meg kell próbálnom.