A fény csak ürügy...

Tartozás

Néha szeretnék kimaradni ebből-abból. De nem lehet.
Valahogy utánam nyúl a felelősség, ha elfelejti anyósom születésnapját, mint ahogy belém kapaszkodik, ha ünnepre kell ajándékot venni.
És valahogy berzenkedek és morgok, mégsem tudom lefejteni magamról a tartozás érzését.
Nem pénzbeli adósság ez, hanem az összetartozás érzésének egyik megjelenése.
Amikor ki kell, hogy egészítsük egyymást.

Ugyanakkor kivédhetetlenül idegesít, hogy ennyire nem figyel, ennyire nem érdekli, ennyire romantikátlan.
Nem ezen a földön jár, az biztos.
Hoz nekem kenyeret, mert beteg vagyok és nem bírok mozdulni sem, végig üli velem a 2 órát az orvosi váróban, de nem nézi meg a gyerekek háziját, nem csinál egy bögre teát sem.
Fura ez a kettősség. Valahol logikátlan.

Hogy mi van?

Hát tényleg kacsolatfüggő vagyok. :)
Itt vagyok mellette, hónapok óta szex nélkül, egyszerűen csak azért mert szeretek vele lenni. Tulajdonképpen nem is kívánom. Nem vágyom az érintését, a csókját, de nem alszom, amíg haza nem ér, nem jó ha nem itthon alszik.
Ugyanakkor elfogadom, hogy más a társasága, másokkal jár buliba. Furcsa ez, valahogy olyan nemnormális párkapcsolat. Olyan, mintha inkább távkapcsolat lenne.
A pszichológusom többször megkérdezte, hogy szerintem meg vagyok-e csalva. Nos, szerintem nem. De, hogy ő hogy bírja, arról halványlila füttyöm sincs.
Ja, és ha igaza van és megcsal, akkor mi van. Oka vagyok én is legalább 50%-ban.
De mit tegyek, ha én kényszerítés nélkül elfogadom, ami van?

a múltkor mondta egy ifjonc (nálam egy tizessel simán fiatalabb) a munkahelyen, hogy persze, hogy szép a lányom, volt kitől örökölnie. Én meg majdnem belepirultam :O
Régen hallottam már ezt hihetően, hihetőnek.

Mivan?

Az orrom elé nyit egy oldalt egy általam nem kedvelt hírportálon (sose higgy annak a híroldalnak, ami állandóan bizonygatja, hogy objektív és független, mert vagy "ő" nem az, vagy az olvasói).
Ami benne van, nekem rosszindulatú és szükségtelen, valamint nem kissé uszítós is, éppen a vörösiszap tragédia kapcsán, mintha nem lenne elég bajunk.
Kérdi, mit gondolok róla? (Igazából nem tudom, mifasznak kérdezi, ama portál kapcsán kb. 95%-ban nem egyezünk.)
Elmondom, talán kicsit indulatosabban.
Aztán megállít, és közli, hogy túllihegem, és ő csak egy cikket mutatott nekem, és hagyjam már abba.

Ja, tehát inkább nem kíváncsi a véleményemre, mert hosszabb, mint ahogy ő szeretné, nem vagyok hajlandó azon felháborodni, amin ő szeretné, úgyhogy inkább fejezzem be.
Jó.

A pszichológusom meg azt mondja, maradok mellette, mert kapcsolatfüggő vagyok.
Ilyenkor kételkedem.

Kicsit kibújva

Kicsit kibújok a mindent leplező álcagúnyámból, és akkor hirtelen nőnek néznek.
Én pedig élvezem, lubickolok benne. Igen, talán éppen ettől féltem. Hogy szeretni fogom a megjegyzéseket, a kedves szavakat, vagy éppen a lájtos pimaszkodást.
Van az a köszönés, amire talán a legkevésbé helyes reakció, hogy nedves lesz a bugyim.
Pedig de.
Még jó, hogy csak a férfiakon látszik egyértelműen a vágy.

jól

Számomra teljesen élesen érzékelhetően egy nevetős beszélgetés közben emelni kezdte a karját, hogy átöleljen. Nem láthatta, hogy észrevettem.
Annyira önkéntelen volt a mozdulat, és annyira tudatos a lefékezése.
Nem is történhet ez másképp egy munkahelyen.
Jól érem magam, NŐnek érzem magam, ha dicsér, ha kér, ha megköszön valami apróságot.
...
...
Arra pedig nagyon vigyázok, hogy az a másik ne vegye észre, hogy milyen álmaimban vált társammá. És érdekes, hogy mellette is Nőnek érzem magam.
...
...
Pedig nem vagyok más, mint voltam. Ugyanaz a félénk-erős, kicsit tökéletlen (szerintem duci) én-képű emberpéldány, mint voltam.
---
---
De itthon miért nem érzem magam még nőnek sem, nemhogy NŐ-nek?
És én miért nem látom már FÉRFI-nak, aki mellettem áll közel XX éve?
---
---
Bennem van a hiba, vagy a világom változott meg?

Csak ülök és...

gyűjtöm a bátorságot, hogy írjak egy e-mailt a 2. legkedvesebb pszichológusnak, akit ismerek.
Mert ha írok, akkor valami végérvényesen elkezdődik (vagy éppen véget ér).
Nem akarok én állandóan oda járni, ezért is félek elkezdeni. Hogy majd olyan lesz mint a fogorvos. Akit, ha egyszer beengedsz a szádba, akkor hónapokig matatni fog benne.
Pedig ezt rendbe kellene tenni végre magamban, aztán vele.

(nos, ezt a bejegyzést 19.45-kor írtam. Azóta 20.05 lett, és megírtam No.2-nek a segélykérő e-mailt. Mert mégiscsak én vagyok a bátor tintanyúl)