Furcsa kapcsolataim vannak. Néhány olyan emberrel, akik jóval fiatalabbak mint én. Teljesen hétköznapi életet élnek, mégis van bennük valami, ami senki másban.
Párszor elgondolkoztam már azon, miért ragaszkodok Hozzájuk és miért ragaszkodnak Ők hozzám. Igazán nem tudom. Van persze néhány ötletem. Talán szeretnék mellettük / velük egy kicsit megint fiatal lenni. Vagy talán igazán nem is nőttem fel soha. Lehet, hogy így van és ez az egész felnőttesdi csak egy szerep, aminek megpróbálok megfelelni. Néha jól, néha kevésbé.
Ez persze megint felvet nagyon sok kérdést
Jó-e az, ha a gyerekeinknek a korban előttünk járók elvárásai miatt nem önmagunkat mutatjuk? Nem kellene-e inkább megmutatni Nekik, hogy EZ vagyok ÉN, ilyen vagyok, nem vagyok mindenható szigorú, nevelő felnőtt. Hanem, igenis tudok felszabadult, nem munka miatt görcsölő jókedvű, elégedett ember is lenni.
Vagy csak én vagyok eltévedve, és senki más nem küzd ilyen problémákkal…?
Egyszerűen fogalmazva, még azt sem tudom, miért vagyok Velük ÉN. Akkor hogy kezdhetnék el azon gondolkozni, ŐK miért vannak velem? ŐK mit találnak bennem, sokszor 15 évvel fiatalabbként, ami megragadja Őket, amiért keresnek engem.
Ezt azért csak jó lenne tudni. :)
De azt tudom, a fiatalok nem rosszak. Megvan a véleményük az életről, a világról. Csak valahogy túlságosan befolyásolhatók.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése