Súlypontok…

Amik áthelyeződnek. Pedig időnként azt gondolod, szinte véglegesek. Azért csak szinte, mert igazán soha és semmikor.
Tehát áthelyeződnek.
Időről időre az ember csalódik abban az állandóságnak nevezett megszokott mocsárban, amiben létezik. Egy ideig győzködi magát, hogy ez pont így jó, az adott helyzetek, az adott normálisság, az adott konfliktusok és összezördülések pontosan kellenek a normális életvitelhez.
De remélhetőleg mindenkinél eljön az a pillanat, amikor rájön: nem kell normálisan (jelen esetben: normális = általános elvárásoknak megfelelő) élni.
Önmagunkat felvállalva ugyan sokkal nehezebb, ez igaz, de nem kell belehajszolnunk magunkat bőrünket hidegítő, nyirkosító kapcsolatokba csak azért, hogy egy körön belül maradhassunk. Értelmetlenség bólogatnunk általános igazságoknak nevezett baromságokra csak azért, hogy mások kedvében járjunk. De ugyanúgy értelmetlen vitába keverednünk olyanokkal, akiknek a véleményére semmit nem adunk.
Játszhatok szerepet, de meddig?
Játsszam akkor is, ha már rosszul vagyok tőle?
Ha már kiismertem mindazokat akik körülülik az asztal ennél a társasjátéknál?
Vagy tartsam meg, aki értékes, de keressek egy másik asztalt, üljek le oda, válasszak egy bábut, dobjak egy 6-ost és lépjek (be).
Könnyebb eldönteni, hogy kik azok akiknek hátat fordítok, mint jó utat választani ahhoz, hogyan tartsam meg, akit kedvelek. De meg kell próbálni.
Aztán majd idővel kiderül, valóban tudunk-e beszélgetni másról is, vagy csak a régi asztaltársaság szereplői kapcsolnak minket össze.
Van akinél rosszul választottam, elveszítettem. Tettem még egy lépést, ami lehet, hogy pont arra volt jó, hogy közeledés helyett kikerüljem…
Akárhonnan nézem, nem könnyű, de be lehet fejezni.
Minden be lehet fejezni.

Ezt is fel kell tudni dolgozni emelt fejjel.
Súlypontáthelyezés.

Addig jó, addig bármi jó, amíg szívesen teszem. Addig nem áldozat, addig tudom magamat adni. A legidétlenebb, legelképzelhetetlenebb helyzetekben is. Ha érzem, hogy annak a másiknak is kell, akkor nem gondolkozok azon, mit gondolhatnak a tetteimről kívülállók. Hogyan tekintik: megéri, vagy nem, szabad, vagy nem, büszkeség, vagy megalázkodás…
Nekem: megéri; szabad; büszke szeretet.