Maradjunk...

„Maradjunk barátok…”
Ez a leglehetetlenebb mondat szakításkor.
Akibe szerelmes vagyok, az nem a barátom. Miért nem?
Mert a barátomnak mindent el tudok mondani. Nem csak azt, ha utána fordulok egy pasinak, hogy megnézhessem a fenekét, de még azt is, ha nő létemre megnézek egy formás női lábat (mert ami szép, az szép) . Bár igazán nem tudom, melyik a nagyobb „bűn” egy szerelmes pasi szemében. :)
De őszintén: el lehet ezt mondani egy pasinak, akivel járok?
Szerintem nem, vagy csak nagyon ritkán. Valahogy talán nem is a féltékenység miatt.

Mondjuk nem lehetetlen a barátság, de…
…de végiggondoltam néhány lehetséges befejezését egy kapcsolatnak.

-Fellángolás végén mindketten rájönnek: „ez nem az én párom”. Akkor ez lehet egy udvarias zárómondat, csak hitele nincs. Amikor tombolt a szerelem, minden mást akartam a szerelmemmel, csak barátként találkozni/ismerkedni nem. :) Természetesen figyeltem rá, beszélgettem Vele, de azért csak elborította az agyamat a tömény vak érzelem. Tehát nem is ismerhettem meg igazán ŐT.

-Csak az egyik fél részéről ért véget a fellángolás, csak az egyik akarja a kapcsolat végét. Akkor a másik megalkuvóan , hogy a közelben maradhasson, mondhatja, hogy jó, legyünk barátok. De nem mond igazat. Nem is mondhat, mert nem fog tudni barátként arra gondolni, akit inkább ölelne, aki az álmaiban is egészen más szerepet kap.

-Hiszti hiszti hátán, dühroham idegbaj után. Irreális elvárások, csúnya szakítás. Ki akarja itt egyáltalán a barátságot megemlíteni ?

-Hosszú kapcsolat végén, amikor a szerelem már szeretetté szelídült, amikor egymást még mindig becsülik, a jót még mindig megtalálják a másikban, de valami mégsem jó, valami esetleg kihűlt, mondjuk érintést már mástól várnak.
Ha már ott van, ha érezhető, ha már a beszélgetésekben sincsenek tabuk. Talán akkor lehet szó arról, hogy „maradjunk barátok”. De akkor meg már egyikőjük sem mondja. Mert minek? Ők tudják. :)

Ahhoz, hogy a barátod maradhassak, előbb engedd, hogy a barátoddá válhassak…